Hallgasd meg a mesét, Kecskés Karina előadásában, vagy olvasd el ott, ahol kedved van! 

 Bujdár bátor és a táltos paripa 

mongol népmese 

Réges-régen történt, messzi kalmük földön, hogy egy pásztor családjában kis fiúcska született. Örült a pásztor, hogyne örült volna, de nem akármilyen fiút szült ám neki a felesége! Már a születése utáni napon megevett egy egész birkát, a másodikon kettőt, a harmadikon pedig hármat. No, gondolta az apja, inkább adok neki egy lovat, aztán menjen, amerre a szeme lát. A végén nem marad birkám, mindenemből kiesz ez a nagyétkű! El is indult a legény a lova hátán neki a pusztának, egyszer csak sűrű erdő tornyosul előtte...

- Hé! Állj csak meg, jó paripám! Olyan sűrű ez az erdő, hogy még egy légy sem tudna keresztülröpülni rajta... Fordulhatok vissza szégyenszemre apám jurtájához! De akkor csudák csudája megszólalt a ló:

- Ne siránkozz, gazdám, mintha taknyos-rongyos pásztorgyerek lennél! Vitéz vagy te akkor is, ha még csak hetekben mérik is az életed...

- Héj! Hát te beszélni is tudsz, mint az emberek? - csodálkozott Bátor.

- A vitéz nem sokat kérdez, hanem sokat cselekszik! Kapd elő gyorsan az íjadat, és tegyél vashegyű vesszőt rá és lődd a vesszőt a fák közé. Aztán kiáltsd, hogy: legyen olyan széles út előttem, hogy még egy teve húzta kocsi is elférjen rajta!

Bátor úgy is tett, s egyszeriben dőlnek a fák!

- Bölcs tanácsot adtál, táltos lovam! Most aztán vágtathatunk át az erdőn! De előttünk magas hegy emelkedik, és valami fekete felhő kering a csúcsa körül!

- Nem felhő az, gazdám, hanem a 95 fejű fekete sárkány!

- Most aztán mit csináljak? Egyre közelebb jön már a süvítését is hallom, mintha vihar közeledne, végünk van!

- Meg ne rettenj tőle, gazdám! Kelj vele birokra! Erős vagy te, erősebb bárkinél, nem hiába hívnak bátornak!

- Ki vagy te, vitéz, - üvöltött a sárkány - aki átkeltél fekete erdőmön, amelyen még a légy sem tud átrepülni?

- Bujdár vagyok, akiről az a hír járja, hogy háromnapos korában három bárányt evett ebédre, hatnapos korában hat bárányt vacsorára.

- Te lennél Bujdár Bátor? Hiszen csontjaid még puhák, húsod még porhanyós, úgy a földhöz csaplak, hogy menten kiszáll belőled a lélek!

- Ha száll, hát hadd szálljon! De addig még lenne egy-két szavam hozzád! Tűrd fel a kaftánod ujját, és mérjük össze az erőnket!

- Jaj, de erős a fogásod, te vitéz, kiszáll belőlem a lélek! Eressz egy kicsit, Bujdár Bátor, hadd szusszanjak egyet! Holnap, hajnal hasadtakor folytassuk a viadalt!

- Holnap, hajnal hasadtakor? Akkor már fű hegyéről, nád csúcsáról szedik össze szétszórt csontodat. Most aztán véged, te emberfaló gonosz sárkány!

Miután megölte a sárkányt, tovavágtatott Bujdár Bátor táltosa hátán, s elérkezett egy kán udvarába, ahol a kérők éppen a kán lányának a kezéért küzdöttek egymással. Bujdár vitéz legyőzött mindenkit sorban, ráadásnak még a hegyek fehér oroszlánját is elhozta a káni udvarba. A kán hozzá is adta a lányát.

Az esküvő után felkerekedett az ifjú pár, hogy hazatérjenek Bujdár vitéz otthonába.

Hát amint hazaérnek, látják, hogy nincs otthon senki, csak egy levél várta őket egy egérlyukban, hogy a tizenöt fejű sárkány elrabolt mindent.

Na, erre aztán haragra gerjedt Bujdár Bátor és addig nem nyugodott, amíg rá nem talált a tizenöt fejű jurtájára. Evett-ivott a sárkány kamrájából, majd amikor az hazatért, úgy vágta a sárkányt a földhöz, hogy menten kilehelte a lelkét. Bátoré lett a sárkány minden vagyona.

Így volt mese volt!

Forrás: Mongol népmesék, Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár