Hallgasd meg a mesét, Kecskés Karina előadásában, vagy olvasd el ott, ahol kedved van! 

A szárnyas farkas 

magyar népmese

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg an­nak egy fia. A királyfi mindenáron meg akart házasodni, de az apja nem akarta engedni. A királyfi ad­dig erőszakoskodott, míg utána nem hajították a gyeplőt.

-Menj, csinálj, amit akarsz! Te látod kárát-hasznát! - mondták neki.

A királyfi elindult, ment, mendegélt hetedhétország el­len. Nagy sokára egy erdőbe ért, az erdő közepén talált egy öreg remetét. Amint a remete meglátta a szép fényes kardos királyfit, rögtön letérdepelt előtte. A királyfi megszánta adott neki egy marék aranyat. Akkor a remete így szólt:

-Az erdő végén három út van, mind a három egy útból ágazik ki. Mind a három útnál egy-egy tábla van kiszegez­ve. Az elsőre az van írva: Aki ezen az úton halad, maga nem koplal, de a lova minden bizonnyal éhen hal! A másodikon pedig ez van: Aki ezen az úton halad, a lova nem koplal, de maga éhen hal! A harmadikon pedig: Aki erre az útra mer lépni, a szárnyas farkas száz darabra tépi!

-Gyere velem,- mondta a királyfi- Úgy sincs semmi dolgod!

Együtt mentek, mendegéltek, hamarosan odaértek, ahol a há­rom út kezdődött. A királyfi nem bírta kitalálni, merre induljon.

-Legjobb lesz, ha a harmadik úton ballagsz! - mondta neki a remete.

El is indultak azon az úton, amelyiken a szárnyas farkas száz darabra tép. Útjuk egy nagy erdőbe vitt, ahol talál­tak egy kutat. Éppen jókor, mert a királyfi majd meghalt szomjan. A kutat egy katona őrizte.

-Hallja-e, barátom! Adjon egy ital vizet! - szólt a királyfi.

-Nem lehet! Ha a szárnyas farkas megtudja, rögtön szétszaggat. De ha ad két marok aranyat, akkor adok! A királyfi rögtön kifizette, a katona meg odaadott két kanna vizet. A királyfi lenyelte, aztán mentek tovább. Nemsokára megint találtak egy kutat, azt is katona őrizte. Ott sem kapott vizet olcsóbban a királyfi, de még a harmadik­nál sem, pedig ott annyi volt a víz, majd kicsapott a kútból.

-Szörnyűség! - mondta a királyfi a remetének. - Há­rom kútnál nem tudok annyi vizet kapni, amivel a szomjúságom el tudnám oltani!

-Sohse szomorkodj ezért! Ha eddig nem volt, ezután már csak nem lesz! - mondta a remete, de itt van ez a három síp, vigyázz rájuk! Fújj csak bele, mindegyiknek más szava van!

Azzal a remete, eltűnt. A királyfi úgy maradt, mint az árva madár. Ment, mendegélt, odaért egy nagy zárt kapuhoz. Megfújta az egyik sípot, hát a kapu kinyílt, és mögötte egy szép út látszott, a szélén egy nyo­morék koldus ült.

- Hallja-e bácsi, milyen út ez? - kérdezte a királyfi.

- Ez az út el van átkozva. Aki idekerül, az többé ki nem szabadul, mert széttépi a szárnyas farkas!

- Most már mindegy! - gondolta a királyfi, aztán csak ment. Elérte a második meg a harmadik kaput is. A sípszóra kinyíltak azok is, de az öreg koldus mindig ott ült az út szélén. A harmadik út olyan hosszú volt, hogy hét nap, hét éjjel kellett menni a királyfinak, mire a végére ért. Az út végén volt egy palota, a kapuja előtt ott tátogott a szárnyas farkas. Nagy kék lángokat fújt olyan messzire, mint egy petrencehordó rúd. Oly forró volt a farkas lehelete, hogy a király­fi kardja félig elolvadt tőle. A királyfi azért mindig hadonás­zott a kardjával, de a kard mindig jobban olvadt. A végén csak a tusája maradt meg. De ő akkor is csak ütötte, vágta vele a szárnyas far­kast, akárhogyan okádta is a lángokat. Egyszer csak valahogyan felvág­ta a farkas hasát az meg rögtön fel­fordult. Erre a palota kapuja magától kinyílt, a királyfi bement a palotába, ahogy nézelődött, egy üvegajtóhoz ért. Az ajtón keresztül látta, hogy egy gyönyörűséges király­leány fekszik az ágyban, az ágya előtt pedig leláncolva hor­tyog egy hétfejű sárkány.

- Gingalló, szent ajtó! Bűvös könyv, tárulj föl! - mond­ta a királyfi az ajtó előtt, az ajtó pedig szép csendesen kinyílt. A királyfi kiemelte a leányt az ágyból. Úgy aludt az, mint a tej, meg se szusszant! A királyfi meg szép csendesen vitte kifelé, hogy a sárkány valahogyan fel ne érezzen! Mikor az udvaron voltak, a ki­rályfi a leánnyal felült a lovára és mentek, mint a villám. Mikor a kapun kijöttek, az olyat csapódott utána, hogy a palotának még az alapja is megrendült. Erre feléb­redt a sárkány. Mindjárt látta, hogy a leánynak hűlt helye. Mindenhol kereste, de hiába. Kínjában egész nap ordított.

A királyfi meg a királykisasszony nemsokára hazaértek, aztán egyek lettek. Hetedhét országra szóló lagzit csaptak. Még most is élnek, ha meg nem haltak.

a Farkaskő Művésztelep mesetárából