Hallgasd meg a mesét, Kecskés Karina előadásában, vagy olvasd el ott, ahol kedved van! 

Mészéros Gyuri

magyar népmese

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, volt egy mészároslegény: Mészáros Gyuri, aki bárd helyett öklével ütötte le a bikát, olyan nagy volt az ő ereje. Egyszer elbúcsúzott apjától, anyjától, minden atyafiától, s elindult, hadd lásson országot-világot. Ment, mendegélt hetedhét ország ellen, s hetedik nap este rengeteg erdőbe ért. Nézett erre, nézett arra hát messze tűzvilág lobban ki a fák közül. Elindul a tűzvilág felé, de meggondolta, hátha zsiványok tanyája, s másfelé fordította az útját. Azám! Alig lépett egyet-kettőt, megint előtte volt a tűzvilág. Ismét megfordul, ellenkező irányba indul, de fordulhatott-indulhatott, a tűzvilág mindig arra lobogott, amerre ment.

- Ej - mondta Gyuri -, egy életem, egy halálom, többet nem forgok erre-arra, mint a kerge juh! Egyenest a tűznek tartott, oda is ér hát egy vénasszony ült ott, s szítogatta a tüzet.

- Adjon isten jó estét, öreganyám!

- Fogadj isten, fiam! Hát te hol jársz, ahol a madár se jár?

- Szállást keresek, öreganyám, ha találnék.

- Én adhatok, de előre megmondom, hogy az én házamba minden éjjel tizenkét órakor ördögök járnak, s jaj, ha ott találnak.

- Nem bánom én, öreganyám, csak jó ágyat vessen nekem.

A vénasszony bevezette a legényt a szobába, ott jó ágyat vetett neki. Lefekszik a legény, de bezzeg nem sokáig aludt, mert tizenkét órakor döngetni kezdik az ördögök az ajtót, ablakot, hogy csak táncolt belé a ház. Gyuri sem veszi tréfára a dolgot, felugrik az ágyból, kezibe kapja a botját, s várja, hogy mi lesz most. Egyszerre csak reccsent az ajtó, s behengeredett rajta egy láda, a ládából kipattant egy hosszú bot, a bot végén egy veres sapka. Gyuri leütötte a veres sapkát a botról, a sapka az ágy alá gurult, s merthogy az ördögnek ebben a sapkában volt az ereje, az is bebújt az ágy alá. Abban a pillanatban Gyuri ki az ajtón, keresztet húzott rá, hogy az ördög meg ne mozdulhasson, s meghúzódott az eresz alatt.

Hajnalban aztán az ördögök mind hazatakarodtak az országukba. Akkor Gyuri is bement a vénasszony konyhájára. Uram teremtőm, mi volt ott! Rettentő nagy lánggal lobogott a tűz, a tűz felett egy szörnyű nagy üstben forrott, zubogott a szurok, s a tűzhely előtt egy szépséges szép leány sírdogált magában, s kavargatta a szurkot.

Kérdi Gyuri:

- Mért sírsz, húgocskám?

- Jaj, lelkem, van, mért keseregjek, mert ezt a forró szurkot gyenge testemnek kavarom.

- Hát azt neked ki parancsolta?

- Az a vénasszony, aki kendnek szállást adott. Szolgálónak fogadott, de nem annak kellettem: boszorkányt akar csinálni belőlem is, s merthogy nem akarok az lenni, ebben a szurokban ízzé-porrá égeti testemet.

- Ejnye de már abba én is beleszólok! Ne félj, húgom, csak szítsad az üstöt, bizony mondom, a boszorkány feredője lesz! Azzal a legény visszahúzódott az ajtó sarkába, a leány meg csak keverte a szurkot. Hát egyszerre csak jő a boszorkány, s kérdi a leányt:

- Hát akarsz-e boszorkány lenni?

- Nem - mondotta a leány.

- Másodszor is kérdem, akarsz-e boszorkány lenni?

- Nem akarok!

- Harmadszor s utolszor kérdem, akarsz-e boszorkány lenni?

- Mondtam már, hogy nem!

- Bizony ha nem: belé az üstbe!

Előugrott erre az ajtó sarkából Gyuri, felkapja a boszorkányt, egyszer-kétszer megkerimbáboztatja az üstben. Egy szempillantás alatt porrá égett a boszorkány, csak a nyelve maradt meg: ugrált, táncolt az üstben, csúfolkodott Gyurival. Szaladt Gyuri a szobába, hozta a kését, de a kés nem fogta, százszor is visszapattant a szőrös nyelvről. Akkor kapta a botját, azzal ütötte-verte, de hiába, a boszorkány nyelve még jobban ugrált, táncolt s csúfolkodott. Megmérgelődött Gyuri, s tűzbe dobta a nyelvet, de még a tűz lángja sem tudta megégetni, tovább ugrált, tovább táncolt, s csúfolkodott vele. No, most mit tegyen? Kikaparta a nyelvet a tűzből, vette a bárdját, s annak a fokával addig, döngette, míg egyszerre csak meglapult a nyelv, s többet meg sem mozdult.

- No most, húgom - mondotta Gyuri -, kettőnké a világ! Gyere velem, az én hazámba, én a tied, te az enyim.

A leány nem húzódozott, lementek hát a pincébe ott arannyal megtöltötték a tarisznyájukat, a többit ott hagyták, hadd maradjon másnak is. Szépen hazamentek, nagy lakodalmat laktak, hét nap s hét éjjel folyton táncoltak. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág 3.

a Derék Jankó Csángó mesetábor ajánlásával