Hallgasd meg a mesét, Kecskés Karina előadásában, vagy olvasd el ott, ahol kedved van!

A szomjas bányatörpe 

bükki legenda

Egy csapat dolgozott odalenn az elővájásban. Volt közöttük egy sovány, beteges ember, aki másra nem volt alkalmas, csak vízhordásra, ő lett a vízhordójuk.

Volt neki dolga így is, mert ez jó csapat volt, sokat dolgoztak, hát sokat ittak is. Alig telt el lentlét anélkül, hogy ne szidták volna a vízhordót, mert nem győzte a sok embert. A vödrök mindjárt üresek lettek, hiába lótott-futott.

Egyszer aztán kiderült valami. A vízhordó letette a két vödör vizet a szerszámosláda mellé, elment a bányásokért a szénfalhoz, hívta őköt.

Hé, emberek, hagyjátok a munkát, itt a friss víz!

De mire a bányászok eljutottak a vödrökhöz, nem volt abban egy csepp sem. Majdhogy a fejihez nem vágták a vízhordónak az üres edényeket. Nem is csoda, hisz majd meghaltak a szomjúságtól.

Tedd bolonddá az öreganyádot, ne minket! - kiabáltak vele.

Alábbvaló vagy mindnyájunknál, és még a vízhordásra is lusta? Mi keressünk rád?

Az egyik éppen a bányászlámpával akarta tisztességre tanítani, de az elsővájár visszatartotta:

Emberek, tegyünk egy próbát, hátha nem ez a szerencsétlen a hibás! Ő azt állítja, hogy telihozta a vödröket, de míg értünk jött a szénfalhoz, a víz eltűnt. A vödrök üresek, de nem lyukasak. Itt valami huncutságnak kell lenni, jobb, ha a végire járunk!

Úgy is lett minden, ahogy az elsővájár mondta. Meglesték, mi történik a vízvel, míg a vízhordó a szénafalnál jár. Páran félrehúzták, de csak annyira, hogy ne veszítsék szem elől a vödröket. Ott leselkedtek az ácsolatok mögött.

Alig telt el néhány perc, halk, óvatos lépteket hallottak. Majd kiugrott a szemik, annyira figyelték, mi történik. Hát egy törpe közeledett a vödrökhöz. Fölkapta először az egyiket, majd a másikat, és fenékig kiitta a vizet. Még a szakállát is megtörölte utána. Aztán dohogott magában valamit, mert kevésnek tartotta az innivalót. Nagy óvatosan elballagott, rongyos nadrágja belelógott a sárba. Ahogy a törpe eltűnt, a bányászok előjöttek a búvóhelyökről, tanakodni kezdtek: mit tegyenek?

Másnap még többen lesték a törpét, jött is , cammogott. A vízhordót meg alig tudták visszatartani, hogy csákányval neki ne rontson a tolvajnak, aki miatt annyi szidást kapott. Tanakodtak, mit csináljanak a szomjas bányatörpével. Meg nem ölhették, mert bajt hozott volna rájuk, de meg kellett tőle szabadulniuk.

Legközelebb aztán egy pár szép új csizmát meg egy rend ruhát tettek a szerszámosláda mellé, úgy várták a jövevényt. Jött is, fölhajtotta a vizet, és észrevette az ajándékot.

Ledobta gyorsan a rongyos ruháját, a szakadozott csizmáját, felvette az újat. Nem dohogott már, mint máskor, hanem táncolt örömiben.

Többet nem látták a bányászok, elment örökre.

Nagy Zoltán gyűjtéséből