Hallgasd meg a mesét, Kecskés Karina előadásában, vagy olvasd el ott, ahol kedved van!

A tűzmadár 

magyar népmese 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s három fia. Ennek a szegény embernek csak egy kicsi kertje volt, de ebben a kicsi kertben olyan gyönyörű szép rózsák termettek, hogy aki látta, megcsudálta. Volt abban a kertben egyéb virág is, olyan, amelyiknek az illatja hét mérföldre terjedt, olyan is, hogy ha valaki hozzányúlt, megcsendült s csengett, mint az aranycsengő. De nem sok öröme volt a szegény embernek ebben a sok szép, csodálatos virágban, mert éjnek idején berepült egy tűzmadár, akinek a tolla s a szárnya olyan volt, mintha lánggal égett volna, s egytől egyig lecsipkedte a virágokat. Megpróbáltak mindent, hogy megőrizzék a virágokat. Próbálta a szegény ember, meg a két idősebb fia is, de vagy elaludott, vagy ha nem akkor a tűzmadár égő tolla egy percre, elvette a szeme világát. Sem meg nem lőhette, sem meg nem foghatta a madarat. Végül aztán a legkisebb, Laci próbált szerencsét. Egy hétig le sem hunyta a szemét, aztán a hetedik éjen egyszerre csak beröppent a tűzmadár, s éppen arra a rózsabokorra szállott le, amelyik mellé Laci húzódott. Egyik kezével befogta a szemét, a másikkal a madár után kapott, de csak egy toll maradott a kezében: a tűzmadár elrepült. Azt határozzák a legények, hogy elmennek, s addig meg sem nyugszanak, amíg a tűzmadarat meg nem találják. Mendegélnek, s hetedik nap rengeteg erdőbe érnek, ott egy virágos kertre találnak, ahol olyan szép rózsák voltak, hogy a két idősebb legény nem állhatta meg, s bementek kertbe. Hiába beszélt nekik Laci, az egyik bokorról rózsát szakasztottak. Hát abban a pillanatban megnyílik a föld, s kiugrik egy hétrőfös szakállú ember, megragadja a két legényt, s viszi le az alsó világba. Laci meg ment tovább nagy búsan. Egyszer csak, meglát egy rettentő sziklát, s a hasadékában egy kardot. Odamegy, kihúzza, hát a kard után kiugrik egy hétfejű sárkány. No, Laci meg neki a sárkánynak, mind a hét fejét levágta. A sárkánynak úgy ömlött a vére, mint a patak. Laci, megmosakodott a sárkány vérében, s olyan erős lett, mint egy óriás. Akkor elindult be a szikla hasadékán, de még kettőt sem lépett, jön szörnyű morgással szembe az ezüstmedve. Összekapnak, ropogott a csontja mind a kettőnek, de Laci erősebb volt, s azt mondta a medve:

- Te legény, hagyd meg az életemet, bizony nem bánod meg. Minden kívánságodat teljesítem!

- Nem kívánok én egyebet, csak vigyél el a tűzmadárhoz!

- Ülj fel a hátamra, viszlek.

Fel is ül Laci, azzal megiramodik az a rettentő nagy állat, vágtatott a szélnél, de még a gondolatnál is sebesebben, egyszerre csak megállott egy kacsalábon forgó gyémántpalota előtt.

- Menj fel a várba, ott van a tűzmadár üvegkalickában. Most alszik a várban mindenki, de úgy nyúlj bele a kalickába, hogy a kezed hozzá ne érjen, mert ha megcsendül, fölébrednek az emberek, s bajba kerülsz!

Fölmegy Laci a palotába, meg is találja az üvegkalickát. Nyitva volt az ajtaja. Bedugja a kezét, de egy kicsit mégis hozzáért, s akkorát csendült a kalicka, hogy egyszeriben talpon termett az udvarban minden ember. Összeszaladnak az emberek, megfogják Lacit, viszik a király elébe.

- No - mondja a király -, most karóba húzathatnám a fejedet, de nem teszem, hanem még a tűzmadarat is neked adom, ha elhozod a Vaskirály aranysörényű paripáját.

Kimegy Laci, felül az ezüstmedvére, s mondja neki, hogy mit akar a tűzmadár gazdája.

- Jól van - mondja a medve -, könnyen elhozhatod, ha megfogadod az én szavamat. Annak a paripának mindig hátán az aranynyereg. Azt mondom hát, hogy a nyereghez hozzá ne nyúlj, mert ha úgy alusznak, mint a feketeföld, akkor is fölébrednek, olyan nagyot csendül az a nyereg.

Mire elmondta ezt az ezüstmedve, ott is voltak a Vaskirály ajtaja előtt. A legények aludtak mind. Bemegy Laci az istállóba, eloldja a paripát, de amint vezette ki, hozzáért a nyereghez, s akkorát csendült, hogy fölébredtek a kocsisok, megfogták Lacit, vitték a király elé. Azt mondta a király:

- No, te betyár, karóba húzathatnám a fejedet, de nem teszem, hanem azt parancsolom, hogy indulj mindjárt Tündérországba, hozd el onnét a tündérkirály leányát, aki a palotának éppen az ötvenedik szobájában lakik.

Felül Laci az ezüstmedve hátára, elvágtatnak Tündérországba, ottan felmegy a tündérkirály palotájába. Keresztülmegy negyvenkilenc szobán, egy lelket sem talált. Bemegy az ötvenedik szobába, s hát ottan ül aranylócán a tündér-királykisasszony, s amint meglátta Lacit, mindjárt felszökött az aranylócáról, s szólt:

- Te az enyém, én a tiéd, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket!

Hiszen örült is, búsult is ennek Laci. Egy szóval sem merte mondani, hogy nem magának viszi. Látta a medve Laci nagy szomorúságát, s mikor a vaskirály palotájához értek, azt mondta neki:

- Csak hagyjuk kint a királykisasszonyt, a többit bízd rám.

Az ezüstmedve megrázkódott, s szakasztott olyan lett, mint a tündér-királykisasszony. Fölment a palotába, Laci meg az aranysörényű paripán elvitte a tündér-királykisasszonyt. De még oda sem ért ahhoz a várhoz, ahol a tűzmadár volt, már ott volt az ezüstmedve. Ott a vaskirály szeme láttára visszaváltozott medvének, s elnyargalt, mint a sebes szél.

Örült Laci, hogy visszakerült az ezüstmedve, de szerette volna, ha a paripa is megmarad, s a tűzmadarat is megkapja. Az ezüstmedve megrázkódott, s éppen olyan aranysörényű paripa lett, mint a másik. Az igazi paripa kint maradt a királykisasszonnyal, Laci meg fölvezette az ezüstmedvéből lett paripát a királyhoz. Hej, örült a király, odaadta a tűzmadarat kalickástul. De az ezüstmedvéből lett paripa csak azt várta, hogy Laci jó messzire nyargaljon a tűzmadárral. Visszaváltozott medvének, és éppen abban az erdőben érte utol Lacit, ahol a bátyjait a hétrőfös szakállú ember levitte az alsó világba.

- Van-e még a szívednek valami kívánsága? - kérdezte a medve.

- Nincs egyéb, édes medvém, csak az az egy: szabadítsd meg a bátyáimat.

Ahogy ezt mondta, az ezüstmedve nagyot dobbantott a lábával, megnyílt a föld, és eltűnt. Még egy óra sem telt belé, kiugrott a föld alól: ott ült a hátán a két legény. Most már hazamehettek. Velük ment az ezüstmedve is, mint az édestestvérüket, úgy tartották. A tűzmadár többet nem pusztíthatta el a rózsákat, s a drága szép virágokkal tenger kincset szereztek. Olyan gyémántpalotát épített Laci, hogy abban jó szívvel ellakhatott a tündérkirály leánya is. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág 3.

Metamorphoses Meseterápiás Egyesület ajánlásával