Hallgasd meg a mesét, Kecskés Karina előadásában, vagy olvasd el ott, ahol kedved van!

A félelem óriása

Etióp mese

Egyszer régen egy kis afrikai faluban élt egy fiú Miobi, aki annyira félős volt, hogy még a körülötte élő világtól, a gomolygó felhőktől, a széltől, a naptól, de talán még a sötétségtől is félt!

Egy napon Miobi úgy döntött, nem él tovább félelemben és este, amikor a faluban mindenki mélyen aludt, megrakta a tarisznyáját és elindult a világgá, hogy megkeresse és legyőzze a félelmet.

Miobi rettegve indult el és ahogy távolodott a falutól, tágra nyílt szemmel botorkált. Az éjszakai és sötétség úgy terült rá mint egy hatalmas félelmetes, fekete ernyő. Miobi megborzongott, hátán végigfutott a hideg, homlokán legördült egy izzadságcsepp, de így suttogott:

-Látom, hogy itt vagy félelem, de le foglak győzni!

Éjfélkor aztán állatok ordítása harsant fel. Miobi megrezzent és egészen kicsire összehúzta magát, a lábai mintha kővé váltak volna, de összeszedte a bátorságát, a hang felé fordult és így kiáltott;

- Hallom, hogy itt vagy félelem! Le foglak győzni téged!

Amikor végre a nap fényes arany gömbje az égre emelkedett, Miobi megkönnyebbülten, mosolyogva figyelte a hajnal érkezését.

-Túléltem az első éjszakát, - kiáltotta - most már biztos, hogy megtalálom a bátorságomat!

Ahogy folytatta az útját, és hamarosan egy falut pillantott meg,"Vajon kik laknak itt? Senkit sem ismerek.- gondolta - Lehet, hogy ellenségesek lesznek. Ki tudja, hogy mi történik velem, ha belépek a sok idegen közé. " Szíve összeszorult, arca kipirult ahogy elképzelte az idegenek rászegeződő tekintetét, aztán mégis kihúzta magát, és így szólt:

-Érzem, hogy itt vagy félelem, de legyőzlek téged!

Ahogy szétnézett, üres utcákat, elhagyott földeket látott. A gazdák nem dolgoztak, nem mentek ki a földekre. A határban szabadon kószáló kecskék, juhok és tehenek álldogáltak, senki nem ment értük, senki sem fejte meg őket. Senki sem ültetett és nem aratott. A falu is kihalt volt, senki nem járt az utcákon. A gyerekek nem játszottak együtt a téren, és nem jártak iskolába sem. Az asszonyok nem mentek vízért, a férfiak nem dolgoztak.

Miobi egyenesen a falu főterére ment, és látja, hogy ott gyülekezik a falu néhány bölcse, akik gondterhelt arccal tanácskoztak. Ahogy észrevették a fiút, felpillantottak és összeráncolt szemöldökkel kérdezték.

-Ki vagy te?

-Én az vagyok, aki elindult a világba, hogy megtalálja a bátorságát. - felelte Miobi.

-Bolond vagy,- legyintettek a vének- senki nem találhatja meg a bátorságot!

-Mit csináltok? -kérdezte Miobi.

A vének boldogtalanul felsóhajtottak.

-Végünk van! Látod ott!- mondta egy öregember, és felmutatott a falu mögött magasodó hegyre.

Miobe felpillantott, de nem látott semmit.

- A falunkat egy szörny fenyegeti, aki fent él a hegyen!

- Nézd, rettenetes zöld feje van, szörnyű félelmetes alak!

- A teste olyan hatalmas, mint egy víziló, egy gigantikus víziló!

- Tűzet okád mint egy sárkány!

- A legszörnyűbb az a hatalmas iszonytató tányér szeme! - sorolták egymás szavába vágva a férfiak.

Miobe most már látta a szörnyet. Látni kezdte a füstöt és a tüzet, a ráncos bőrt, a villogó tekintetet. Miobi újra megfogadta magának, hogy nem fog félni, és elindult, hogy szétnézzen a kihalt faluban.

-Ha kimegyünk a szörnyeteg felfal minket! - mondták az asszonyok és elrejtőztek a házaikba.

-A szörny elpusztít minket! - súgták egymásnak a férfiak.

Végül Miobe úgy érezte ez a szörnyeteg éppolyan hatalmas, mint az ő félelme. Ha legyőzi az óriást, talán úrrá lehet a félelmén is.

- Elindulok és megölöm a szörnyet!

- Nem, ne menj fiam! - kiáltottak a vének.

Az anyák is köré gyűltek, hogy megpróbálják megvédeni, hiszen még olyan fiatal volt! Az apák rázták a fejüket, "Meg fogsz halni!"

Miobi megborzongott, a szíve összeszorult, de megkeményítette magát és nem engedett a kétségbeesésnek.

-Le kell győznöm a félelmet!- mondta, és azonnal elindult, mielőtt még meggondolhatta volna magát.

A hegy alján felpillantott, és érezte, ahogy a félelem végigfut a gerincén. Az a szörny még sokkal nagyobb volt, mint ahogy mondták, rémisztőbb bármelyik sárkánynál, sokkal vadabb, mint egy egész falka farkas, és mérgesebb egy kígyófészeknél is. Miobi visszagondolt a félelemben töltött napokra, mély lélegzetet vett, szemét a földre szegezte és mászni kezdett. Ahogy mászott felfelé időnként felnézett, és csodálkozva látta, hogy a szörny egyre kisebb. "Milyen különös - gondolta - minden bizonnyal megtéveszt a szemem." Aztán folytatta a mászást. Amikor félúton volt, újra megpihent. Ahogy összeráncolt szemöldökkel felnézett, a szörnyeteg szeme már nem tűnt olyan borzasztónak, és már nem lövellt lángot sem az orrából. "Minél közelebb jutok hozzá annál kisebb"- gondolta Miobi zavarodottan. Majd folytatta a mászást felfelé, és előhúzta a tőrét a zsákjából, hogy készen álljon a harcra. Ahogy egyre közelebb ért a csúcshoz, már nem látta a szörnyeteget. Sóhajtva fürkészte a hegyet, de a szörny eltűnt. "Bizonyosan a bolondját járatja velem. Elbújt, és hátulról támad"- torpant meg. De bármerre is fordult, nem látott, nem hallott semmit. Folytatta hát a mászást amíg végül elérte az üres és csendes csúcsot. A csúcson semmi sem volt. Ahogy nézelődött, kicsi füstfelhőt pillantott meg felemelkedni. Odalépett, lenézett, és meglátott egy kis teremtményt, olyan volt akár egy apró kerek hasú krokodil és hatalmas tágra nyílt szemekkel figyelt. Miobi lehajolt, és felvette.

-Ki vagy te? Hogy lettél ilyen kicsi?

De az apró szörnyeteg nem szólt semmit, úgyhogy Miobi a markába zárta, és lement a hegyről egyenesen a faluba. Amikor meglátták az emberek, kiáltozva, ujjongva vették körül. Miobi pedig kinyújtotta a kezét, és megmutatta nekik a kis ráncos varangyot.

- Ez a szörnyeteg - mondta.

- Mi a neved?- kérdezte az apró óriástól az egyik öreg.

A teremtmény, nagy kerek szemével hosszan a bölcs szemébe nézett. Az öreg pedig mindent megértett, a tömeg elé állt, és így szólt:

-Miobi elhozta nekünk a legfélelmetesebb szörnyet, a neve: FÉLELEM.

Az emberek megértették, hogy mi történt, boldogan fellélegeztek, megölelték egymást és a dalolni kezdtek. Mire a dalukat befejezték az apró óriást senki sem találta.

A gazdák akkor elindultak a földekre. A kószáló kecskék, juhok és teheneket szépen hazavezették, megfejték és finom tejet, sajtot készítettek. Újra beültették a földeket, a kerteket és az udvarokat. A falu utcái dolguk után járó férfiak lépteitől lett hangos, fazekakból felszálló illatokkal telt meg a levegő, a téren játszó gyerekek haját borzolta a szél és ezer színben pompáztak a vízért igyekvő asszonyok kendői.

Zalka Csenge Virág (egyiptomi) meséje adta az ötletet, hogy megkeressük Miobi etióp változatát, amit Tátrai Vanda fordításában adunk itt közre.